Ugrás a főmenüre.

Játékleírás

A játékban két (vagy három) csapat küzd egymás ellen, egy csapatban maximum 8-an lehetnek. Az alapjáték célja a másik csapat legyőzése, azaz az összes ellenfél játékos kilövése, de van sok másik is.

A csapatokat a fegyverekre szerelt eltérő színű világító rudakkal jelöljük meg. A fegyvereken kívül semmilyen kiegészítő ruházatot (mellényt, sapkát, stb.) nem kell viselni.

Egy játékos akkor "hal meg", ha elfogyott az összes élete. A feltételeket a játékmester állítja be a menet elején. A fő paraméterek a következők:

  • a menet hossza (általában 15-20 perc, de lehet másfél órás is)
  • az életek száma (egy játékosnak hány élete van, 1-től 99-ig)
  • a lőszerek száma (hány tár, vagy végtelen)
  • pajzs
  • baráti tűz (ki lehet-e lőni csapattársat, vagy sem)

Minden fegyveren van LCD kijelző, így a játékos játék közben is láthatja, hogy:

  • mennyi lőszere maradt
  • mennyi élete van még
  • mennyi idő van még a menetből
  • mennyi pajzs maradt

A menet végén a kiértékeléskor kiderül, hogy melyik csapat győzött, illetve minden játékos egyénileg is rangsorba kerül.

Fontos: játék közben az ellenfél megérintése, netán meglökése szigorúan tilos! Ez egy szórakoztató sport, nem vérre menő küzdelem, bár a hangulat mindenkit gyorsan magával ragad.

Fegyverek

Kétféle fegyver van, közel azonos képességekkel:

tag-master-blaster.jpg
irt-2x_green.jpg

Fizikumtól függően a játékmester osztja ki a fegyvereket, így a "nagy és erős" fiúk valószínűleg a nagyobbat, a lányok pedig a kisebbet kapják. Ha vízipisztolynak látszanak az azért van, hogy bárhol lehessen velük játszani, nem csak elkerített játéktéren: így a rendőrök nem néznek esetleg bűnözőnek.

A fegyverek infra fénnyel kommunikálnak, "fizikailag" nem lőnek ki semmit, így nem kell semmilyen védőöltözet. Pont annyira "veszélyesek", mint otthon a TV távirányítója.

Kültéren, napfénynél is működnek: a maximális hatótávolságukat nem tudtuk letesztelni, de 250 méteren (!) még könnyen kilőttük egymást, távolabbról pedig szinte csak távcsővel érdemes játszani...

A már említett LCD kijelzőn kívül természetesen hanghatásokat is adnak ki magukból, illetve találat esetén pirosan villognak, hogy az ellenfél is jól láthassa, ha eredményes volt.

Fontos: játék közben a fegyvereket levenni, a hevederből kibújni tilos!

Egy menet indítása

  1. A játékmester beállítja a fegyvereket. Ekkor kap minden fegyver egyedi azonosítót, a játékosok neve rendre P1, P2, P3... (player1, player2, player3 és így tovább) lesz. A csapatok neve T1, T2, T3 (team1, team2, team3), azaz 1-es, 2-es és 3-as csapat. A T2P4 tehát azt jelenti, hogy a kettes csapat négyes számú játékosa.
  2. A játékosok felveszik a fegyvereket és körbeállnak.
  3. A játékmester elindítja a menetet, a fegyverek összehangolódnak, és mindegyiken elindul a visszaszámlálás.
  4. A 30 másodperces visszaszámlálás alatt kell szétszóródni és fedezéket keresni.
  5. A visszaszámlálás végén a "Good luck" hangüzenet jelzi, hogy elkezdődött a játék.

Játék közben

Játék közben az "INC" és "DEC" gombokkal lehet az LCD kijelzőn megjelenő tartalmakat (pl. hátralévő idő, élet, stb.) váltani.

A ravasz alatti gomb a pajzsot hozza működésbe. Pajzs bekapcsolásakor nem lehet lőni, viszont az ellenfél sem találhat el. Minden játékos meghatározott mennyiségű pajzs időt kap (általában 15 másodperc), ezzel kell gazdálkodni.

A fegyver 10 lövés után automatikusan újratölt (kb. 1 másodperc), ez idő alatt természetesen nem lehet lőni.

Bizonyos helyzetekben a fegyver érzékeli, ha 3 méteren belül van az ellenség, ekkor "Danger" hangüzenetet hallani.

Ha eltalálják, a fegyver a hanghatáson felül pirosan villog. Egyébként is rengeteg hang és fényjelzést ad ki, pl. ha pontosan célba vetted az ellenséget.

Ha elfogyott az összes élet, a fegyver "Game over" üzenetet ír ki és ezután nem lehet használni. Ilyenkor feltartott kézzel vissza kell térni a gyülekezési pontra.

Játék után

Ha elfogyott a rendelkezésre álló idő (vagy az ellenfél összes játékosát kilőtték), vissza kell térni a gyülekezési pontra, és ugyanúgy körbe kell állni, mint a menet indításakor.

Ekkor a játékmester készüléke automatikusan összegyűjti a fegyverek adatait, és az összesítés után elküldi a játékosok fegyvereibe a végeredményt, ami az LCD kijelzőn megtekinthető. A játékos egyéni és a csapat teljesítményén felül még a párharcok is elérhetők, azaz hogy egy adott játékossal szemben milyen az egyéni eredmény.

Gránát

Kültéri játék esetén gránátot is lehet használni, amit a nagyobbik fegyver képes kilőni magából. Kb. 10 méterre képes repülni, "veszélyessége" kisebb, mint egy kisméretű gumilabdáé, mert szivacsból van.

A "virtuális veszély" viszont igen magas, mert egyszerre akár 10 életet is képes levenni egy időben a hatókörében (kb. 3m) tartózkodó összes játékostól.

Különleges játékok

Lehetőség van különleges játékok indítására is, pl. VIP személy védelme, zónavédelem, "újraéledős" játék, stb.... 

Legutolsó hozzászólások

2008. december 07.: mosby's textbook for nursing assistants workbook: http://lofvqns.myd.net/1f02n66kjf3/ registered nursing programs in minneapolis minnesota http://lnuodip.freeo.net/3legha6l07/ registered nurse vp...

2008. december 07.: iraqi soldiers medical school: http://ltxxoag.phpnet.us/1f02nl5cimm/ http://louaeae.l9l.org/1f02nl5c67f/ correspondence naturopathic medical school programs houston medical in...

2008. december 07.: m362 vicodin: http://jiuafip.freeo.net/1f02ak5gd2d/ http://jjbedrd.alinehost.com/1f02ak5ge3f/ order percocet http://jocaxgc.my50gb.com/1f02ak5gk4l/ hot cold on...

iMect means internet, media and other cool things. iMect is a small company in Budapest, Hungary. We’ve a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.

Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis budapesti cég vagyunk. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.